A Maczkó Vadmanufaktúra

Sok vendégünk kérdezi, honnan szerezzük be kiváló alapanyagainkat. Beszállítóinkat, termelőinket
a legkifinomultabb érzékeinkkel választjuk ki folyamatosan sok-sok termelő közül, mivel hisszük,
hogy kiváló ételt csak kiváló alapanyagból lehet készíteni. Úgy gondoltuk, legkülönlegesebb
termelőinket bemutatjuk önöknek.
Először vadhús beszállítónkat ismerhetik meg. A tulajdonos Maczkó Róberttel beszélgettünk
többek között a Jardinette Kertvendéglővel való kapcsolata kiépüléséről és koronavírus járvány
idején való helytállásukról.

A Maczkó Vadmanufaktúra egy kis családi vállalkozás a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Terem
községben, ahol öt hektáron 2010-óta folytatnak vadgazdálkodást, ahol vaddisznókat,
dámszarvasokat és bárányokat tenyésztenek. Kezdetben fő profiljuk a vadászati és továbbtenyésztés
céljából tartott állatok nevelése volt. Az évek során azonban a tulajdonosokban megfogalmazódott a
magasabb hozzáadott érték utáni vágy, amely egy vad vágóhíd és feldolgozó létesítésével öltött
testet. Így 2019-ben a Maczkó Vadmanufaktúra üzem családias légkörben, manufakturálisan, a
kornak megfelelő legmagasabb szintű technológiával, a legszigorúbb környezeti és állatjóléti
szempontokat is figyelembe véve nyitotta meg kapuit, mely a környező településeken működő
vadfarmokon tenyésztett, illetve vadásztársaságok által elejtett vadak feldolgozásával is bővült. A
család szenvedélyesen hisz az egészséges természet és a legmagasabb minőségű hús kapcsolatában.

Mióta dolgozik a Jardinette-tel és milyen kapcsolat alakult ki önök között?
Történetünk a Jardinette-tel nem túl messzire nyúlik vissza, hiszen 2019 óta dolgozunk együtt. Olyan
hazai éttermeket kerestünk, akik hitvallása megegyezik az általunk képviselt szemlélettel. Fontosak a
prémium kategóriás alapanyagok, jelen esetben húsok előállítása, biztosítása, az erőfeszítéseink és az
elkötelezettségünk tiszteletben tartása és mindenekelőtt a fogyasztói társadalom nagyratartása. A
kölcsönös szimpátia már az első találkozásnál kialakult, onnantól pedig egy percre sem volt kérdéses,
hogy együtt szeretnénk dolgozni a továbbiakban. A Jardinette visszajelzései alapján büszkén
állíthatjuk, hogy partner-baráti kapcsolat jött létre közöttünk.

Vállalkozásukat mennyiben érinti a járvány, mik a túlélő stratégiák? Hogyan segítik egymást
partnereivel?
Természetesen minket is közvetetten érint a járvány, hiszen részei vagyunk a vendéglátói és
beszállítói láncolatnak. Számunkra mindenki egészsége a legfontosabb, társadalmi
felelősségvállalásunk révén mindent megteszünk, hogy az előírt intézkedéseket támogassuk.
A járványtól függetlenül, továbbra is a legjobb minőségű vadhúsból és bárányból készült termékekkel
állunk partnereink rendelkezésére biztosítva egyedi igényeiket is, hiszen nálunk alapvető fontosságú
a legmagasabb szintű higiéniai és élelmiszerbiztonsági követelmények betartása.
Termékeink mind vákuumcsomagoltak, kérhetőek kriogén fagyasztási eljárással, így biztonságos a
fogyasztásuk. Valamint továbbra is biztosítjuk „háztól-házig” való szállításukat.

Az étterem igyekezett alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez, ahogy feltételzhetően Önök is. Hogyan
telnek most a mindennapjaik?
A járvány kapcsán mi is érezzük a visszaeső keresletet. De nem álltunk meg, nem töröltük a
megrendeléseket, hanem alkalmazkodunk. Nem az a megoldás egy ilyen helyzetben, hogy mindent
törlünk és várjuk a csodát, hanem átgondoltuk a lehetőségeket és az a jelenlegi feladat, hogy a
meglévő erőforrásainkat adekválni tudjuk a mostani helyzethez. Továbbá kihasználva a lassítást, új
stratégiával, új dolgokon gondolkozunk. Folyamatosan dolgozunk termékeink portfóliójának és
technológiai berendezéseink bővítésén. Ugyanakkor maradéktalanul, ugyanazon a színvonalon
teljesítjük a megrendeléseinket – ez egy bizalmi dolog alapból is, pláne most.