Varga Ádám: Én pedig igent mondtam!

Ádám nevét a Jardinette-be látogatók már biztos, hogy ismerik, hiszen az étlapunkon szereplő almáspite az ő nevét viseli. Csendes, ugyanakkor keményen dolgozó kollégánkat nem volt könnyű szóra bírni, így fogadjátok annál nagyobb lelkesedéssel, hogy egy kicsit megnyílt és elmesélte, hogyan jött rá, mi akar lenni és mi az igazi kihívás a cukrászatban.

 

Konyhán dolgozol, cukrász vagy elsősorban. Azért megkérdezem, mikor főztél, sütöttél utoljára és mit?

Varga Ádám: Utoljára húslevest főztem itthon. Kicsit szokatlan módon, libából egy szál rozmaringgal, sok zöldséggel, mert én így szeretem. Nem tudom miért, de nekem ez a No1.

 

A covid miatt az emberek nagy része otthonról dolgozik. Neked hogyan teltek akkor tavasszal a home office napok?

VÁ: Nem gondolom azt, hogy kevesebbet mozdultam volna ki itthonról, mint általában. Ugyanúgy eljárok boltba, rokonokhoz, barátokhoz. Bár egy hónap után kezdett már kicsit hiányozni a közösség.

Mikor dőlt el, hogy vendéglátásban helyezkedsz el? Volt esetleg korábban más célkitűzésed is?

VÁ: Én alapvetően nem vagyok szakács, de mivel szerettem volna valahogy a vendéglátásban dolgozni, így cukrász lettem. Rögtön ahogy kijöttem a várpalotai cukrász magániskolából, a Balaton parton kaptam munkát egy egész jó étteremben, mint „kemencés szakács”. Eleinte nem voltam oda érte, mert teljesen idegen volt számomra, de a szezon végére nagyon megszerettem és már tudtam, hogy egyszer én is ezt akarom csinálni. Utána még jó pár évig nem dolgoztam konyhán, viszont utána Németországba és Angliába kerültem, majd tavaly év elején Prauda László, a mostani Séf keresett meg, hogy nincs-e kedvem jönni ide dolgozni, én pedig igent mondtam.

Ádi almáspitéje

A Jardinette kertvendéglő a magyar konyha elkötelezett híve, ugyanakkor nemzetközi ételeket is fogyaszthatunk. A te ízlésedhez melyik konyha áll még közel, mint fogyasztó?

VÁ: Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, ugyanis még nem vagyok jártas minden nemzet konyháján. De nyitott vagyok mindenre. Az ázsiai ételekben nagyon nagy fantáziát látok, fogyasztani és elkészíteni egyaránt szeretem őket.

A Jardinette desszertválasztéka öt darabról tizenkettőre nőtt, amely a te szakértelmeden alapszik. Hogy tetszik az új kihívás?

Örülök neki, hogy több sütemény van. Kaptam segítséget is, Lunczner Károly szakember személyében egy héten több alkalommal is, így bírjuk. Nem is a sütés a nagy varázslat, hanem frisset kínálni az asztalra, az a legnagyobb feladat.

Mit csinálsz szabadidődben? Van esetleg valami hobbid?

VÁ: Én eléggé otthonülős-filmezős típus vagyok. De ha már nagyon hiányzik a levegő, akkor eljárok kirándulgatni a szabadba, bringázni, erdőbe, vagy folyó-/tópartok közelébe. Amikor újra nyitott az étterem, azért örültem, hogy visszaáll minden a régi kerékvágásba.